Vereczkei Zsolt háromszoros paralimpiai bajnok mozgássérült úszó volt az első, aki átvehette a Baja Város Hírnevéért-díjat. Ez még az ezredfordulón, 2000. márciusában történt. Tavaly Makkai Gézáné, a Lukin László ének-zenei iskola igazgatója, a Liszt Ferenc Énekkar vezetője volt a díjazott.

Idén március 28-án kerülhet sor a díjátadásra, 2010-ben tizeegyedik alkalommal adjuk át a Baja Város Hírnevéért-díjat – tájékoztatott Ujvári Sándor, a Baja Város Hírnevéért-díj odaítélésére létrehozott Erdei László Honvéd Alezredes Alapítvány kuratóriumának elnöke. Ez a felhívás a figyelemfelkeltés helye, és a kuratórium nevében arra kéri Baja város polgárait, civil szervezeteit, kisközösségeit, hogy a címre általuk méltónak tartott személyre február 20-ig tegyenek javaslatot. Ezzel is járuljanak hozzá, hogy a kuratórium széleskörű társadalmi véleményből merítve hozhassa meg döntését.

Az Erdei László honvéd alezredes által létrehozott alapítvány alapító okiratában rögzített cél, hogy “Minden évben pénzjutalomban és kitüntetésben részesíteni azt az egy személyt, aki a munkahelyén, lakóhelyén, kisközösségekben Baja Városért – a közösség által elismerten a legtöbbet munkálkodott.” A Baja Város Hírnevéért-díj odaítélésére egy 12 főből álló civil kuratórium kapott felhatalmazást, az idei díjazott 150.000 forint pénzdíjban részesül.

A javaslatokat tehát február 15-ig várják az alapítvány címére (Erdei László Honvéd Alezredes Alapítványa, Baja Város Hírnevéért; 6500 Baja, Táncsics M. u. 22.). Az értékelhetőség érdekében kérik feltüntetni a javasolt személy nevét és lakcímét, a javaslattevő nevét, címét, székhelyét és telefonszámát, az indoklást, hogy a javasolt személy miért lehet érdemesnek a Baja Város Hírnevéért-díj elnyerésére, de az is fontos, hogy a javaslatot legalább nyolc-tíz természetes személy írja alá.

Baja Város Hírnevéért, az Erdei László Honvéd Alezredes Alapítvány által létrehozott díj eddigi kitüntettjei:
2000. év VERECZKEI ZSOLT paralimpiai bajnok, úszó
2001. év KNÁB ERZSÉBET iskolaigazgató (MNÁMK)
2002. év REKETTYE SÁNDOR, a „Lyra” Blockflöte Együttes vezetője
2003. év PETHŐNÉ KŐVÁRI ANDREA, az Ad Libitum kórus vezetője
2004. év nem adták ki a díjat
2005. év SCHMIDT ANTAL hidrobiológus
2006. év BARTOS ENDRE festő, szobrász
2007. év SZABADOS IMRE ny. birkózó edző
2008. év KOCH RENÁTA, a MOGYI SE sportolója
2009. év MAKKAI GÉZÁNÉ, a Lukin László ÉZI és AMI igazgatója, Liszt Ferenc Énekkar vezetője

Erdei László honvéd alezredes bajai kötődése miatt teljes magánvagyonát az általa létrehozott alapítványnak adományozta, mégpedig ezzel a két céllal: a hazai veterán vadászrepülők egyesületének egyszeri alkalommal 1 millió 200 ezer forintot kellett átadni, a fennmaradó összegből pedig létrehozta a Baja Város Hírnevéért Díjat. Ezt a kitüntető címet és a vele járó 200 ezer forint pénzdíjat azon bajai lakosok kaphatják meg, akik munkahelyükön, lakóhelyükön, kisközösségekben Baja városáért a közösség által elismerten a legtöbbet munkálkodtak. Minden évben egyetlen egy személy kaphatja meg a díjat, melynek odaítélésére egy 12 főből álló kuratórium kapott felhatalmazást. Az Erdei László Honvéd Alezredes Alapítványa kuratóriumi elnöke: Újvári Sándor. A díj átadása minden évben március 28-án (Erdei László születésnapján) történik. 2000-ben osztották ki először a díjat.

11. ÉVESEK VAGYUNK – FELHÍVÁS!!!

ERDEI LÁSZLÓ Honvéd Alezredes Alapítványt hozott létre 1998 évben Baja Város Hírnevéért cím és díj odaítélése érdekében.
Az alapítványba került magánvagyon kamataiból fizetett díj és cím évente egy alkalommal kerül odaítélésre, első ízben 2000. március 28-án a Polgármesteri Hivatal Dísztermében adták át. 2010. március 28-án tizenegyedik alkalommal kerülhet átadásra.

Az alapító okiratban rögzített cél: „ Minden évben pénzjutalomban és kitüntetésben
részesíteni azt az egy személyt, aki a munkahelyén, lakóhelyén, kisközösségekben Baja Városért – a közösség által elismerten a legtöbbet munkálkodott.”
A díj odaítélésére 12 főből álló (civil) kuratórium kapott felhatalmazást.
A 2010. évi díj elnyerője 150.000,- Ft díjban is részesül.

A kuratórium nevében kérjük Baja város polgárait, civil szervezeteit,
kisközösségeit, hogy a címre általuk méltónak tartott személyre tegyenek javaslatot, hogy a kuratórium széleskörű társadalmi véleményből merítve hozhassa meg döntését.

Felhívásunkra a javaslatokat 2010. február 20.-ig szíveskedjenek elküldeni az alapítvány címére:

ERDEI LÁSZLÓ HONVÉD ALEZREDES ALAPÍTVÁNYA
BAJA VÁROS HÍRNEVÉÉRT
6500 BAJA, TÁNCSICS M. U. 22.

a JAVASLATOK ÉRTÉKELHETŐSÉGE ÉRDEKÉBEN KÉRJÜK FELTÜNTETNI:
javasolt személy neve
javasolt személy lakcíme
javaslattevő neve, címe, székhelye, telefonszáma
belátása szerinti indoklás, hogy a javasolt személyt miért tartja érdemesnek a cím elnyerésére.
A beérkező javaslatot legalább 8-10 természetes személy írja alá!
(párt, állami, önkormányzati intézmény, magáncég javaslata nem elfogadható!)

néhai Erdei László alapító
Ujvári Sándor kuratórium elnöke

Oszd meg a bejegyzést másokkal is:
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Google Bookmarks
  • blogtercimlap
  • email
  • Technorati
  • Print
  • Propeller
  • Netvibes
  • PDF
  • RSS
  • Tumblr
  • LinkedIn
  • Twitter
  • Twitthis

APRÓHIRDETÉS: LAKÁS ELADÓ
• Baján a Duna u. 3. szám alatt I. emeleti 1 szobás (panelprogramos) lakás eladó. Ára: 4.800.000 Ft. Érdeklődni a 06-70/563-0143-ös mobilszámon!

.

 


2 hozzászólás: “Baja Város Hírnevéért: kit díjaznak 2010-ben?”

  1. str. :

    Szerintem Hosszú Katinka …


  2. Barta Imre :

    A 2009-es uszó világbajnoknőt, Hosszu Katinkát javasolom.



Hirdet

Videó

Utazás

Rádió


Daniels Cafe bajai kávézó

Időjárás – webcam

Ajánlat:

Kommuniti


Copyright 1996-2009 Lőrinczi Csaba | livestream, livescore, sportfogadás