Egy bevásárlóközpontban találkoztunk a jelenleg GYES-en lévő műsorvezetővel, aki ezúttal sem volt hajlandó megmutatni a kameráknak és a fotósoknak gyermekét. Bálint Antónia elmondta, hogy amíg sajtós kötelezettségeinek tesz eleget, addig édesanyja és testvére vigyáz a kicsire, hiszen egyáltalán nem szeretné, ha Ő is szerepelne.

Antónia alig várja, hogy meglássa ország-világ, hogy milyen gyönyörű is az Ő gyerkőce, de ennek még nem jött el az ideje! “Elhoztam a gyermekem. Itt van, csak Ő nem szerepel soha médiában, így nem lehet tudni, hogy melyik az enyém. Anyukámmal és az öcsémmel érkezett, hiszen nem szeretném ha Ő is szerepelne. Ez van nekem becsípődve” – meséli a tabutv.hu riporterének Bálint Antónia, aki majd akkor nem fog gyereke útjába állni, ha magától szeretne szerepelni.
Antónia egyébként nem szereti, ha szépségkirálynői múltjáról kérdezik, hiszen azt Ő nem értékeli semmilyen eredménynek.

“Azért nem szeretem ezt a szépségkirálynősdit, mert az nem egy foglalkozás. Azóta már rengeteg idő eltelt, azóta már rengeteg mindent csináltam. Sok műsort vezettem, szereztem három diplomát, tehát lehetnék Bálint Antónia PR szakértő is, de az hogy szépségkirálynő, az egy kicsit degradálónak tűnik” – osztotta meg a tabutv.hu riporterének a jelenleg GYES-en lévő műsorvezetőnő.

Tabu Tv

Oszd meg a bejegyzést másokkal is:
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Google Bookmarks
  • blogtercimlap
  • email
  • Technorati
  • Print
  • Propeller
  • Netvibes
  • PDF
  • RSS
  • Tumblr
  • LinkedIn
  • Twitter
  • Twitthis

APRÓHIRDETÉS: LAKÁS ELADÓ
• Baján a Duna u. 3. szám alatt I. emeleti 1 szobás (panelprogramos) lakás eladó. Ára: 4.800.000 Ft. Érdeklődni a 06-70/563-0143-ös mobilszámon!

.

 


Hozzászólások lezárva.


Hirdet

Videó

Utazás

Rádió


Daniels Cafe bajai kávézó

Időjárás – webcam

Ajánlat:

Kommuniti


Copyright 1996-2009 Lőrinczi Csaba | livestream, livescore, sportfogadás