|
Hozzávalók, a tésztához: 5 dkg porcukor, 10 dkg puha vaj, 15 dkg liszt; a töltelékhez: 10 dkg vaj, 4 darab tojás, 2 dl tejföl, 23 dkg kristálycukor, 50 dkg túró, 2 evőkanál instant kávé pici vízben feloldva, 1 teáskanál őrölt fahéj
Elkészítés: Előmelegítjük a sütőt 170 fokra. Egy 26 cm-es kapcsos tortaformát kibélelünk sütőpapírral. Elkészítjük a tésztát. Egy tálba beletesszük a lisztet, a porcukrot és a puha vajat, majd jól összegyúrjuk. Ezután fóliába csomagolva fél órára a hűtőbe helyezzük. Amíg a hűtőben pihen a tészta, elkészítjük a tölteléket. Felütjük a 4 db tojást, hozzátesszük a kristálycukrot, a tejfölt, az olvasztott vajat, majd végül a túrót is. Botmixerrel összeturmixoljuk, így nem lesz benne darbos a túró. Az így kapott masszát kétfelé vesszük, és az egyik feléhez hozzáöntjük a kávégranulátumot, melyet egy pici vízben előzőleg feloldottunk, jól elkeverjük. A massza másik feléhez hozzátesszük a fahéjat, azt is összemixeljük. Az előkészített sütőformába belenyomkodjuk, a hűtőből kivett tésztát, melyet elég csak a tortaforma összeillesztéséig nyújtanunk, majd villával megszurkáljuk. A még nyers tésztára öntjük előszőr a fahéjas masszát, erre rácsorgatjuk a kávésat. A kettőt óvatosan elkeverjük, hogy kissé márványos legyen. A tortát az előmelegített sütőbe tesszük, és kb. 45-80 perc alatt készre sütjük. Ha elkészült, hagyjuk kihűlni, majd tejszínhabbal díszítjük, szeleteljük.
Oszd meg a bejegyzést másokkal is:
APRÓHIRDETÉS: LAKÁS ELADÓ
• Baján a Duna u. 3. szám alatt I. emeleti 1 szobás (panelprogramos) lakás eladó. Ára: 4.800.000 Ft. Érdeklődni a 06-70/563-0143-ös mobilszámon!
.
Címkék: desszert, étel, fahéj, kávé, kávés fahéjas túrótorta, kristálycukor, liszt, porcukor, recept, tejföl, tojás, túró, vaj
|