Nyíregyháza lovasa, Suták Vanda nyerte meg a Budapesten először megrendezett Nemzeti Vágtát és az ezzel járó 30 millió forintos pénzjutalmat nevezőjének. A bajaiak versenyzője, Vinkó Csaba (Rivalda Delilah nevű lován) az 5. helyen végzett a tizenötödik előfutamban.

A Nemzeti Vágta olyan híres lehet, mint az Oktoberfest
Ebben a futamban Kecskemét, Siófok, Gyula, Baja és Kozárd küzdött meg a továbbjutásért, végül Siófok került be az elődöntőbe.

„Abszolút nem számítottam a győzelemre. Különösen azért, ami a középdöntőben történt, ahol négyszer visszahívtak minket a rajthoz. Elfáradt a ló, és nem gondoltam, hogy így össze tudja szedni magát” – nyilatkozta Suták Vanda. A győztes ötéves kora óta lovagol, 22 éves. Nyíregyházán lakik, de Budapesten tanul jogot. Saját Alexander nevű lován versenyzett a Nemzeti Vágtán.

A Nemzeti Vágtát hagyományteremtő szándékkal rendezték meg. Geszti Péter szeretné, ha jövőre is lenne. „Visszajelzésekből hallom – polgármesterektől, lovasoktól, magánemberektől, ismerősöktől, ismeretlenektől -, hogy mindenki boldog, örül ennek, és ez a legjobb dolog, amit megélhettünk”.

Vinkó Csaba képviselte Baját

Eredmény, 15. előfutam:
1. Siófok (lovas neve: Molnár Diána, ló neve: Panacea)
2. Kozárd (lovas neve: Balogh Zsófia, ló neve: Calypso)
3. Gyula (lovas neve: Potocska Attila, ló neve: Pedró)
4. Kecskemét (lovas neve: Horák Zsolt, ló neve: Kati)
5. Baja (lovas neve: Vinkó Csaba, ló neve: Rivalda Delilah)
A tizenötödik előfutamból Siófok jutott be az elődöntőbe.

(MTI, BS, vagta.hu)

Oszd meg a bejegyzést másokkal is:
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Google Bookmarks
  • blogtercimlap
  • email
  • Technorati
  • Print
  • Propeller
  • Netvibes
  • PDF
  • RSS
  • Tumblr
  • LinkedIn
  • Twitter
  • Twitthis

APRÓHIRDETÉS: LAKÁS ELADÓ
• Baján a Duna u. 3. szám alatt I. emeleti 1 szobás (panelprogramos) lakás eladó. Ára: 4.800.000 Ft. Érdeklődni a 06-70/563-0143-ös mobilszámon!

.

 


Hozzászólások lezárva.


Hirdet

Videó

Utazás

Rádió


Daniels Cafe bajai kávézó

Időjárás – webcam

Ajánlat:

Kommuniti


Copyright 1996-2009 Lőrinczi Csaba | livestream, livescore, sportfogadás